Egészségügyi dolgozók ellen elkövetett erőszakos cselekedetek.

Abstract

Bevezetés: Az egészségügyi dolgozók elleni erőszak nemcsak az alkalmazottak egészségét és méltóságát károsítja, hanem az intézmények biztonságos működését is. Az egészségügyben megjelenő erőszak ezenkívül veszélyt jelent a betegek biztonságára, valamint a betegellátás minőségére is. Célkitűzés: A kutatás célja: képet kapni arról, hogy a magyar egészségügyi intézményekben, ha az egészségügyi dolgozók erőszakos konfliktusba keverednek, van-e kihez forduljanak a munkahelyükön. Szándéka azt megtudni, hogy a dolgozók jelentik-e az őket ért atrocitást. Célja felderíteni, hogy tartanak-e az intézetekben kommunikációs, szimulációs és önvédelmi tréningeket, valamint vizsgálja ezen erőszak-megelőző és -kezelő tréningek magabiztossággal való kapcsolatát. Módszer: A kutatás keresztmetszeti kvantitatív online kérdőívvel történt, 720 egészségügyi szakdolgozó részvételével. Eredmények: Megállapítható, hogy ha atrocitás éri az egészségügyi dolgozót, az leginkább a kollégájához fordul az erőszak közben, az incidens után pedig a főnővértől vagy pszichológustól kér segítséget a probléma feldolgozásához. Szóbeli erőszak esetén 52%-ban, fizikainál 45%-ban nem jelentették az alkalmazottak az erőszakos cselekedetet. Nagyon magas százalékban (39%) nem is tudják a dolgozók, hogy kihez kellene fordulniuk, ha erőszakos incidens éri őket. Az adatok alapján az látható, hogy a kommunikációs tréning önmagában nem elég ahhoz, hogy magabiztosak legyenek, mivel csak az ezen tréningeken való részvétel szignifikánsan nem csökkenti az egy évben átlagosan megélt atrocitások számát. Következtetés: A kapott eredmények azt is üzenhetik, hogy szükséges a kommunikációs tréning, de ez önmagában nem elégséges: követnie kell szimulációs gyakorlatnak, valamint önvédelmi oktatásnak és gyakorlatnak is, mivel az ezeken való részvétel növeli az egészségügyi dolgozók magabiztosságát, a kommunikációs tréningek önmagukban viszont nem. Az intézményekben nincs jelentési kötelezettség, ezért nagyon sok incidens rejtve marad. Orv Hetil. 2022; 163(28): 1112–1122.